Tisztelt honlaplátogató!

Hogyan lehet érzékeltetni a falun végigkanyargó utcák egyedi báját, a régi halászházak kiszálkásodott oromzatának deszkaborítását, amint fürdenek a lenyugvó nap fényében? A magas fészkekben kelepelő gólyák látványát, a templomtoronyban lakó vasharang szép hangját. Az emberek mosolyát, ízes beszédét, jóindulatú vendégszeretetét, amellyel fogadják az ideérkezőket. Büszkeségeinket. Múltunkat. Azt a kötődést, amely kialakult a természetelvű művészek és Mártély között, kik nagy elődök nyomdokán haladva felfedezték a falu és a holtág szépségeit, s műveikkel egyszer s mindenkorra felrajzolták ezt a magyar művészet palettájára.

Az új és egyre megújuló utakat, épületeket, apró tereket, a tavasztól őszig virágba borult utcákat, kiskerteket, a tiszta levegőt, és a vizet.

Azt a vizet, amelyhez sokakat gyermekkori szerelem köt. A ladikok orra alatt cserfesen locsogó hullámokat, amint alájuk futnak apró fényes tajtékok, s azt a semmivel össze nem téveszthető illatot, melyet a víz, a növények, kátrány, és a fák levegőben szálló virágillatának egyvelege ad, s amit talán soha nem lehet feledni annak, aki egyszer is részese volt – vesse bárhová, bármilyen messze az élet…

No és a csendet. A madarak röptét a víztükör felett, s a halak mozdulásának gyűrűzését.

Nálunk az öröm nem válik el a küzdelemtől, mint ahogyan a mosoly sem a könnytől. Itt a természet szépsége és nyugalma napjainkban ritka harmóniát alkot, de az előnyeivel csalogató város is csak röpke pár autópercre van tőlünk. Itt, ahol a múlt, jelen, jövő egysége kellemes hangulatot áraszt, gyorsan felejti az ember a világ megannyi sebét.

Beszélni, írni minderről nehéz. Elfogult is vagyok, talán érthetően. Sokkal hitelesebbek a képek, a leírások — de leghitelesebb maga a látvány.

Arra buzdítom ezért Önt, s minden kedves érdeklődőt, hogy szívből jövő köszöntésem után, tanulmányozza kedvére Mártély honlapját, s ha mindaz, vagy bármi, amit talál benne felkelti az érdeklődését, látogasson el hozzánk.

Elsősorban, hogy a maga valójában ismerkedhessen meg a faluval, a holtággal, az itteni emberekkel. Örömeinkkel, gondjainkkal, terveinkkel. Múltunkkal és — szándékaink szerint — szépreményű jövendőnkkel.

Másodsorban, hogy egyre többen legyünk olyanok, akik éljünk itt bár hosszú évtizedek óta, vagy lakjunk az ország, a világ bármely más táján, időről-időre ellenállhatatlan késztetést érezzünk arra, hogy újra és újra magunkba fogadjuk a Természet szépségének gyógyerejét, a falu nyugalmát, az itteni emberek szeretetét, a csendet, és mindazt a jót, amit ez a hely adni tud.

Bízom benne, hogy vendégeink is hasonló benyomásokkal távoznak majd tőlünk, és azzal az érzéssel, hogy ide még sokszor, rendszeresen vissza kell térniük.

 Polgármester