Rövid tudósítás a Baba-mama börzéről
2014. december 4. 12:33

Baba mama börze

 

November 29-én megrendezésre került az első mártélyi Baba mama börze a Faluházban.

A börzére 20 asztalt biztosítottunk az eladók számára. A vásáron lehetet venni játékokat, gyerek és felnőtt ruhákat egyaránt.

Az érdeklődőket nem csak az eladó ruhák és játékok várták, még a Mikulás is nálunk járt, aki a gyermekek nagy örömére még ajándékokat is hozott minden ott lévő gyermeknek. A gyerekek, amíg az anyukájuk vásárolt vagy éppen árult, nem csak a Mikulással játszhatott, hanem több mindennel elfoglalhatták magukat. Volt „mini-mozi” is, ahol a gyerekek, mint a moziba beülhettek és nézhettek egy vetített mesét. Ezen kívül a baba kuckó részen is lehettek a kicsik, ahol rajzolhattak, bábozhattak az óvó nénivel.

Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, így a zuhogó esőben kevesen jöttek el vásárolni, de az ott lévők közül mindenki talált valamit, ami a kedvére való volt, mindenki jó kedvűen tért haza.

Ezúton szeretném megköszönni a sok segítséget, amit kaptam a szervezéshez Horváth Tibornak, Lugosiné Bánfi Máriának, Szűcs Imréné Erzsikének, Csatlós Pálné Erzsikének és Aradiné Évának!

Szeretnénk, ha többször is lenne hasonló baba mama börze Mártélyon, előre láthatólag tavasszal lesz a következő megszervezve. Remélem a következő börzénk is ilyen jó hangulatban fog telni!

 

Csatlós Renáta

     védőnő