Az Üdülőhely és Faluvédő-szépítő Egyesület

Az Egyesület 1987-ben alakult, első civil szervezetként Mártély községben Balázs Jánosné vezetésével. Alapítók között olyan a faluhoz szívvel-lélekkel kötődő művészek is voltak, mint Fodor József festőművész, Nagy István fafaragó művész, Erdős Péter festőművész, Szalai Ferenc festőművész, Nagy Vera múzeológus.

Az Egyesület alakulásakor célul tűzte ki a környezeti, természeti és építészeti értékeink megőrzését, korszerű és esztétikus fejlesztését, szépítését, a lakóhelyi hagyományok ápolását valamint a helyi polgárok lakóhelyszeretetének erősítését.

Az Egyesület legjelentősebb eredményei közé tartozik a mártélyi Vasútállomás lebontástól való megmentése. Ráday Mihály és Urbán Lajos korábbi közlekedési miniszter közbenjárásának köszönhető, hogy ma községünkben Csongrád megye talán legszebb vasútállomása látható. Mindezért az Egyesület belügyminisztériumi dicséretet kapott.

Az Egyesület nevéhez kötődik a „Tiszta udvar – Rendes ház” akció meghirdetése, melynek köszönhetően a falu lakossága nagy lelkesedéssel dolgozott környezete szebbé varázslásán és büszkén állítható, hogy ez sikerült.1991. nyarán Mártélyon tartotta országos választmányát a Város- és Községvédők Országos Szövetsége.

További kezdeményezés volt, minden újszülöttnek egy-egy facsemete ültetetése. Az Egyesület 1990-ben kezdte meg a „Mártélyi Tudósítások” című lap kiadását, mely néhány éven keresztül működött. Kiadásának rendszerében bekövetkező változás miatt 2003-ig szünetelt. 2003 januárjától a Községi Önkormányzat támogatásával ismét havi rendszerességgel tudósít a község legfontosabb híreiről. (2004. szeptemberétől “Kaláris” néven.)

Az Egyesület 1999-ben pályázatot nyújtott be Teleház létrehozására, melyet sikeresen megnyert, így megkezdhette muködését a Mártélyi Teleház, mely napjainkra a falu információs központja lett (?).

A 2003-as év májusban tisztújító Közgyűlés összehívására került sor, melynek eredményeképpen a vezetőségben is nőtt a fiatalok száma. Az új vezetés célul tűzte ki, a mártélyi fiatalok bevonását az Egyesület munkájába. Ifjúsági klubbal bővült az Egyesület, melynek feladata a helyi fiatalok összefogása, kreatív szellemi nevelése, sport és kulturális rendezvények szervezése.

Napjainkban 56 fő az egyesület taglétszáma és a fiatalok aránya folyamatosan bővül.

2003-ban került sor egy régen dédelgetett ötlet megvalósítására: az idelátogatókat köszöntő táblák felállítására.

A táblákat augusztus 31-én a Faluvédők délutánja rendezvény keretében avattuk fel.Negyedévente Hírlevelet készítünk és juttatunk el a tagság számára, ebben számolva be az Egyesületet érintő legfontosabb hírekről.

2003. szeptemberében sikeresen pályáztunk egyesületünk honlapjának elkészítésére, melynek munkálataiba a helyi fiatalokat is bevontuk. A közeljövőben, ezen keresztül is hírt adunk munkánkról.

A karácsonyi ünnepekben “Szieszta Délutánt” szerveztünk, melyen 35-40 fiatal aktív kikapcsolódással (pingpong verseny és kézműves foglalkozás) tölthette el szabadidejét.

Napjainkban legfontosabb feladata, az ötletek megvalósításához szükséges pénz megszerzése, melynek érdekében rendszeresen pályázunk.

Munkánk sikereként elmondhatjuk, hogy a fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak egyesületünk Ifjúsági csoportja irányába. Bízunk abban, hogy a községünket jellemző elvándorlást, mely főleg a fiatalokat érinti, lassítani, esetleg megállítani tudjuk.